Itt a tél, no meg én is...

 

 

Bizonyára sokaknak feltűnt, - legalábbis remélem, hiszen az azt jelentené, hogy hiányoztam - hogy az utóbbi időben alig-alig került fel írásom a honlapom különböző lapjaira.  Hogy ez miért történt, azt most elmondom. Nincs szó arról, hogy elegem lett, vagy hogy meguntam, vagy hogy többet vártam tőle, csupán az történt, hogy felkértek, írjak egy könyvet. A kérést elfogadtam, és szinte minden percemet a könyv elkészítése kötötte le. Nem akarom eltúlozni a dolgot, de nem egyszerű egy könyv elkészítése úgy, hogy a szerző ? jelen esetben én ? elégedett legyen azzal amit kiadott a kezéből.

Na, de a könyv elkészült, és nagyon remélem, sokaknak szerez örömet majd ha elolvassa. Egy debreceni kiadó adta ki a könyvet, és azt kell mondanom le a kalappal mindenki előtt, akinek bármi kis köze is volt ahhoz, hogy egy ilyen remek kiadvány született.

Na, de nem ?fényezem? tovább a saját könyvemet, majd eldöntik az olvasók, hogy  tetszik avagy nem tetszik.  A címe egyébként : Zseniális világsztárok, és 100 ma is aktív labdarúgóról szól.

Nos akit érdekel vegye és olvassa.

Én pedig ismét itt vagyok, és igyekszem a honi és a világ labdarúgásának minden apró rezdülésére odafigyelni, és véleményezni. Várom mindazokat, akik eddig is jöttek a honlapomra, és várom azokat is, akik majd ezután jönnek. Na, és várom a kérdéseket, a véleményeket.

Vitatkozzunk, vagy értsünk egyet, nem lényeges, a lényeg, hogy beszélgessünk arról a játékról, amelyet a legjobban szeretünk.

                              

 

    Elitkörben az U 19-es válogatott

 

 

             Az első mondat egyértelműen a gratulációé, hiszen U 19-es labdarúgó válogatottunk az Eb-selejtező csoport második helyén végzett, így pedig jogot nyert, hogy az elit körben kiharcolja a részvételt.

            A gratuláció után persze jöhet a kritika, hiszen a fiatalok, kínkeservesen verték az utolsó utáni pillanatban Azerbajdzsán együttesét ? San Marino nem érdemel említést -  így szerencsére a csoportelsőségért játszhattak Skócia csapatával.

            A Nyíregyházán megrendezett torna utolsó mérkőzését a Sport TV jóvoltából? remélem sokakkal együtt- a helyszínen láttam, de sok örömöm nem tellett benne. Nem, mert együttesünk igen gyengécske meccset játszott, és kikapott 1-0-ra. A vereség jogos, mert a skót együttes minden tekintetben jobb a mieinknél. Persze lehetett volna más is, de az új szakvezetés a ma oly kedvelt 4-2-3-1-es felállásban játszatta a srácokat, így aztán a támadójátékunk rendkívül vérszegény volt. Míg mi bátortalanul futballozgattunk, addig a skótok magabiztosan, és nagy önbizalommal játszottak. Gyorsan vezetést is szereztek egy parádés akció végén, és attól kezdve az történt a pályán amit ők akartak. A mi csapatunk küszködött, ám az első félidőben veszélyes nem tudott lenni a skót kapura. A második félidőben valamicskét javultunk, még helyzeteket is kialakítottunk, de gólt lőni nem sikerült.

           A vereséggel is tovább lépett a társaság, de véleményem szerint az elit körben ez a teljesítmény nagyon kevés lesz. A végén, amikor értékelésre kértük a holland szakvezetőt, azt hittem rosszul hallok, mert azt mondta, a csapat ezen a mérkőzésen játszott a legjobban. Elmondta, mindkét félidőben fegyelmezetten a taktikai utasítások maradéktalan betartásával futballozott a társaság, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, míg a skótok csupán egyet, igaz azt be is rúgták. Sokat kell még dolgoznunk ? fordította a pillanatnyi ?atyaúristen?  Jámbor László ? át kell nevelni a srácokat, és akkor szép eredményekre lehetnek képesek.

          Na ezt kapd ki ? mondtam magamnak ? most vagy én más mérkőzést láttam, vagy a válogatott szakvezetése ült háttal a nyíregyházi pályának. Na, de mindegy hiszen kinek a pap, kinek a papné, de az már azért dühit, hogy a holland különítmény, élükön Jámborral, úton-útfélen   a sárba tapossák a magyar trénereket, és mintha a zsebükben lenne a bölcsek köve, osztják az igazságot.

         Nem akarom én védeni a trénereinket ? bár ők saját magukat nem védik ? de azt azért szeretném ha tudnák a jövő nagy magyar labdarúgásának megteremtőinek, hogy létezik egy Both József, egy Róth Antal, és egy Szokolai László, aki ezeket a most játszó srácokat felfedezték, és csapatot csináltak belőlük. Az U19-es válogatott Szokolai László vezényletével ért el a mostani sikeréhez, amit a Jámbor vezette új szakmai stáb a magáénak tekint.

        Végezetül csak annyit: nincs nekem bajom azokkal, akik azon fáradoznak, hogy a magyar labdarúgás jobb legyen, de azt kérném tőlük, nem mutogassanak hátra, dolgozzanak, hozzanak eredményeket, és maradjanak szerények.

         Divatos manapság a mentalitásról beszélni a labdarúgók okán. Ez így igaz, változni kell, de azt hiszem, csak akkor tudjuk megváltoztatni a srácokat, ha példát mutatunk, mi is az igazi profizmus.

         Az én véleményem szerint, az igazi profi szerény, soha nem nézi le az ellenfelét, sőt, dicséri. Talán a mostani szakvezetésnek is jót tenne ? persze ha profinak tartják magukat ? hogy elgondolkodnának azon, ami az igazi profi labdarúgókra jellemző azt neki sem ártana ? némi átformálással ? megtanulni. 

                                  

Le a kalappal!

 

 

Mármint Csertői Aurél és csapata a Szombathelyi haladás előtt.

Mert hát lehet eltiltani Csertőit azért, meg vehemensebben bírál egy-egy bírói ítélet után, amely sérti az igazságérzetét, de azt hiszem sokkal jobb lenne az egész magyar labdarúgásnak, ha inkább arról esne több szó, hogy vajon mit csinál ez a Csertői, hogy az újonc Haladás ott van a tabella élén.

Nos, ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni a választ, akkor azt kell mondanom, Csertői nem csinál semmi különöset, csupán dolgoztat, és dolgozik. Egész egyszerűen kiválóan feltérképezte a keretében lévő labdarúgókat, megkereste ? meg is találta ? mindenkinek a helyét, majd pedig arra bíztatta őket, hogy bárki ellen, nyugodtan futballozzanak, mutassák be bártan azt amit tudnak, és akkor senki nem fog egyetlen rossz szót sem szólni.

Persze azt azért el kell mondani, hogy Csertői az edzéseken nem beszél, hanem feladatokat ad a játékosainak. Ebbe beletartozik, hogy megfelelő fizikai állapotban legyenek, tudjanak labdát kezelni, és bizonyos játékhelyzetekben, okosan dönteni.

Legutóbb a Bozsik-stadionban, Csertői a lelátóra szorult ? szorították ? ám ez nem akadályozta meg abban a csapatát, hogy okos, nagyon tudatos és fegyelmezett játékkal legyőzzék az elméletileg jobb erőkből álló Kispest-Honvéd együttesét. Pedig nem voltak könnyű helyzetben a vasiak, hiszen hét (!) játékosuk volt sérült, köztük olyanok mint Kuttor vagy Kenesei.

És akkor mi van?

Nos, semmi, mert azok akik a helyükre kerültek, tették a dolgukat. Semmi trükk, semmi extra, legfontosabb az egyszerűség, és a Honvéd ellen kidolgozott taktika minél jobb megvalósítása. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a Hali egy bombagóllal elvitte a három bajnoki pontot a Bozsik-stadionból.

És mi a helyzet a Honvéddal?

Hát? úgy néz ki a helyzet, hogy Pölöskei Gábornak sok gondja van és lesz. Mindenek előtt rá kéne bírnia a játékosait, hogy fussanak, helyezkedjenek, bátran cselezzenek, és ne feledjék el, hogy gólt távolról is lehet szerezni. A Haladás ellen ? ugyan volt két óriási ziccerük ? a meccs nagy részében nem tudták vajon mit is kéne tenni azért, hogy a Haladást legyőzzék. Nem akarták elhinni, hogy jött a Bozsik-stadionba egy újonc, és van mersze nem engedni futballozni őket. Tehettek volna ellene, de nem tettek, megadták magukat, így nem is lehetett más mint vereség a vége.

Azt azért megjegyezném, nem a hali elleni a Honvéd igazi arca, mert tudnak ők sokkal de sokkal jobban is futballozni. Persze csak akkor, ha megvan a megfelelő alázat.

 

 

             

                                         Tanuljunk hollandul...?

 
 
 

 

                         Nem értem én ezt az egész holland inváziót, ami egyre inkább behálózza a magyar labdarúgást. Igaz, nem ők akarták ezt így, hanem egy magát a magyar labdarúgás megmentőjeként aposztrofáló néhány ember, egészen pontosan a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége, élén a mindenható elnökkel Kisteleki Istvánnal.

 

 

                                No, de ne fussunk annyira előre, vegyük sorjában a történteket. Kezdődött az egész a Bozóky-féle MLSZ elnökség megbuktatásával, amelynek célja az volt, hogy a futballunk hanyatlását nem lehet tovább szó nélkül eltűrni, változtatni kell. A cél nemes volt, ám az idő azt bizonyítja, hogy mást jelent az álom, és mást a valóság.

 

 

                                Most elkezdhetném ennek az MLSZ-nek az eddigi működését elemezni, megemlítve az FTC jogtalan kizárását, és számos más a labdarúgásunk előrelépésének ?okos? döntését, de azt hiszem ezek már mindenkinek a könyökén jönnek ki, így abba is hagyom, és maradok csak a holland inváziónál.

 

 

                               Lássuk a kezdő lépéseket. Az MLSZ elnöksége egyöntetű hurrázással fogadta, hogy az elnök a válogatott előrelépését a fiatalításban látja. Szép gondolat, mi több jó is. Erre a célra kijelölték ? teljes egyetértésben ? a fiatal, tehetséges edzőt Várhidi Pétert, aki óriási lelkesedéssel nekilátott a munkának. Rövid időn belül elérte a csapattal, hogy a szurkolók a csapat mellé álltak, és egyre többen és többen jöttek a mérkőzésekre. Népszerű lett a csapat, és a kapitány is. Talán ez volt a baj, mert az elnök úr, egyszer csak előállt azzal, hogy a magyar labdarúgásnak egy tapasztalt, elismert kapitányra van szüksége a fejlődés miatt. Igy aztán, kiemelve, hogy Várhidi minden tekintetben megfelelő munkát végzet, megpaskolták a vállát, és leváltották, de azonnal közölték, számítanak a munkájára, és a nagyon fontos olimpiai csapat kapitányának nevezték ki.

 

 

                             Jött egy holland, nevezetesen Erwin Koeman, aki sem nem tapasztalt, sem nem különösebben ismert ? nem labdarúgói ? edzői tevékenysége miatt, de az elnökség benne látta meg futballunk megmentőjét. Hogy ez igaz lesz avagy sem, azt majd az idő eldönti, nincs szándékomban pálcát törni a holland mester felett.

 

 

Persze amíg ez megtörtént, az MLSZ elnöke óriási takarítást végzett a szövetségben. Kereki Zoltán ? Nyilasi Tibor, Both József, Róth Antal ? a névsor nem teljes - útilaput kaptak, miközben hajól számoltam hét főtitkár is megfordult a székházban hosszabb-rövidebb időre.

 

 

                            Hogy ez miképpen történhetett?

 

 

                            Kiderült, nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Kiderült? Ugy gondolom, nem, csupán ? ez csak feltevés ? nem úgy táncoltak, ahogy az elnök szerette volna. Jött egy újabb holland ? aki ugyan magyar ? Jámbor László, hogy rendbe tegye a honi utánpótlást, amit az előbb említettek képtelenek voltak megtenni. Jámbor színrelépése megpecsételte Várhidi Péter további sorsát, ugyanis a Jámbor-féle csapatba nem tudott bekerülni. Az MLSZ elnöksége, akik ugye egyöntetűen kinevezték az olimpiai csapat kapitányának, ezúttal is teljes egyetértésben leváltották a még nem is létező olimpiai csapat éléről. Kijelentve, nem számítanak a munkájára.

 

 

                            Ezek szerint kiderült, Várhidinek fogalma sincs a futbailról ...

 

 

                            A minap pedig érkezett egy újabb holland ?neves? szakember, aki átvette a teljes magyar utánpótlás irányítását. Ekkor lépett le a szintén népszerűvé váló Sisa Tibor.

 

 

Nesze nektek magyar edzők! Es nem csak a már régóta dolgozó trénerek, hanem a fiatal, tehetséges edzőpalánták is. Az MLSZ elnökségének álláspontja szerint a honi trénerek között egy sincs, aki alkalmas lenne arra, hogy a terveiket megvalósítsa.

 

 

                             Ha ez a tendencia folytatódik, akkor bizony kezdhet remegni a masszőr, a szertáros, de még a takarítónők is. Annak idején Szepesi György elhíresült mondása volt a ?Jönnek a csehszlovákok?. Nos, most változott a helyzet, és a ?jönnek hollandok? a helyes változat.

 

 

                           Érdekes lenne, ha mostantól teszem azt holland elnökséget választanánk, persze holland elnökkel. Lehet, jobbak lennének mint a mostaniak?

 

 

                          Téved aki azt hiszi, bajom van a hollandokkal, mert erről szó sincs. Csupán azt gondolom, nekünk is vannak értékes embereink, akik igenis értik a szakmájukat, és ha a megfelelő elvárásokat fogalmazzuk meg velük szemben, akkor igenis képesek kiváló munkát végezni.

 

 

                         Befejezésül még egy gondolat, amelynek igazságát remélem még a futballunk vezetése is elismer, nevezetesen, ha a kupleráj nem működik, akkor nem az a megoldás, hogy az ágyakat kicseréljük, hanem az ha a lányokat...

 

 

                              Végre nyertünk!

 

 

Szombat este megszerezte első győzelmét az Erwin Koeman vezette magyar labdarúgó válogatott. Ennek őszintén örülök ? gondolom sokakkal egyetemben ? de amit láttam, annak már kevésbé. Két részre kell bontani az albánok elleni összecsapást, hiszen az első félidőről, ahogy mondani szokás, jót vagy semmit, így aztán marad a semmi, míg a második negyvenöt perc már hasonlított a labdarúgáshoz, és a győzelem teljesen megérdemelt volt.

                 Ettől függetlenül egyáltalán nem értem a kapitány koncepcióját, ha egyáltalán létezik ilyesmi. Az összeállítás nekem azt bizonyítja, hogy Koeman nem nagyon tudja, hogy mit is kezdjen az általa kiválasztott labdarúgókkal. Nem mondanám, hogy fogalma sincs, de eléggé elgondolkodtató, hogy nem képes csapatot csinálni. Mert azt gondolom sokan elismerik, hogy ez a magyar válogatott még nem csapat, hanem több ? nem sok ? jó képességű labdarúgó társasága. Az, hogy a kapitány nem tudja kitől milyen poszton várhatja a legjobb teljesítményt, eléggé meglepő.

                 Kicsit olyan volt ez az összeállítás, mintha kézilabda meccs lett volna. A bal lábasok a jobb oldalon, a jobb lábasok a bal oldalon igyekeztek valamit produkálni. Persze ez nem kézilabda, ebben a csodálatos játékban mások az elvárások. Sajnáltam szegény Bodnárt, aki szenvedett a bal bekk posztján, de hasonlóképpen éreztem Halmosi, Huszti, és Dzsudzsák esetében is. Zavarodottság jellemezte a társaságot, és ez egyértelműen kapitányi baki.

                 Játékról, tudatos támadásépítésről nem nagyon lehetett beszélni, ennek ellenére minden pályára lépett labdarúgót dicséret illet, mert bár idegenül mozogtak azon a poszton, ahová a kapitány beállította őket, mindent megtettek a siker érdekében. Az, hogy megszereztük a vezetést, kizárólag Husztinak köszönhető, aki egyszerűen átment a helyére, és azonnal gólpasszt adott a nagyon agilis Torghellének, aki jó ideig egymaga birkózott az albán védelemmel. Ebben az időszakban a játékosok csináltak csapatot maguknak, a kapitánynak semmi köze nem volt a társasághoz.

                 Győztünk, és ez nagy öröm. Persze, jó lenne, ha a kapitány átgondolná a stratégiáját, oda tenné a futballistákat ahol kiváló teljesítményre képesek, és végre valahára nem csak mondaná, hogy támadó futballt játsszunk, hanem úgy alakítaná a csapatot, hogy azt a pályán észre is lehessen venni.  

                  Maradt tehát az esély, nem szálltunk el, de továbbra se álmodozzunk, nyerjük a meccseket, aztán majd meglátjuk mire lesz elég. Itt van mindjárt Málta, lehet újabb három pontunk. De csak akkor ha a kapitány is elhiszi, nyerni csak úgy lehet, ha az ellenfél hálójában többször van a labda, mint a miénkben.

 

Oldalmenü
Naptár
Diavetítő